A levelek tehetetlenek, a szél végigfosztja körvonalait
Megszokás, együttélés, szeretet talán
Mint egy szívből intett halk dallam, színes zongorán.
Örökké száraz, kihalt sivatag peremén sétálok
Magam előtt furcsa képek, hangok talán emlékek
Hátamon a Szél újra átsuhan
Mintha jártam már itt.
Mennydörgés, hirtelen roham
Kabálozok de fulladozva átrohan
az életem, és másodpercek alatt
a víz megkímél, és ott fekszek
fejjel a homoknak, az égő nap alatt.
Apró vízcseppek dúsan némítják a nyár nyers borát
Halkan csöpörög az óra és betölti a szobát
Kemény, új környezettel szemben
Kivülállónak fest a képzeletem.
Ilyenkor telnek órák, percek, másodpercek
Lényegtelen milyen a hónap és milyen az év
Körülöttem minden újra s újra ott van
Míg én halkan játszadozok, kinn a homokban.
A vízcseppek szétszorodva, sár, föld és szilárd
Mígcsak kezeim menedéket találnak
Koszosan végre szabad a gondolat
Legyen az tény, vagy csak emberi hódolat.
Mélyen lélegzek és aprókat lépek
Körülöttem arcok, mind újak és szépek
Előttem egy hosszú, kemény, járatlan ösvény
Végén egy kis domb kilátszik, a fák tetején.
Mesebeli csönd, apró, törékeny világ
Lelkem végre boldog, előttem egy virág
Olyan kis ártatlan, fehér talán illatos
Megsimogatom hátha megérzem, átélem azt
Mi bennem új érzetet áraszt.
Szírmai hihetetlenül fehérek és puhák
Levelei zöldek, hozzá illőek
Gyökere mélyen földben kapaszkodott
Illata élénk, megragadott.
Csöndben ülök és nézem.
Lassan párbeszéd folyik,
gondolataink között
Szokatlan? Legyen.
Meleg szellő átsuhan arcomon
Illatos, mint színes díszek
Boldog vagyok, csönd lett..
Halk hang a virágban
S pillanatok alatt:
Minden kék-zöld lett.
Mosolyodban.
2011/09/08
0 comments:
Post a Comment